Alapvetően optimista szerzet vagyok, nem hiszek a véletlenekben,  a szerencsében, és szerencsétlenségben, úgy gondolom, hogy amit a sors nekünk szán, az valahol minden előre meg van írva odafenn, és az életben dolgok mindig aszerint alakulnak, amennyit teszünk a céljaink elérése érdekében! Nagy igazság van a mondásban: Mindenki a saját sorsának a kovácsa. Amióta csak az eszemet tudom, mindenért keményen meg kellett dolgoznom. Akik hasonló cipőben járnak, vagy jártak, és értek el valamit önerőből, gyakorlatilag a nulláról az élet bármely területén, azok tudják az ilyesmit értékelni/becsülni és fél szavakból is megértik soraimat, akiknek pedig semmiért nem kellett megküzdeni az életben, azok valószínűleg sose fogják! De hogy miként is kapcsolódik ide a „véletlen” kifejezés, vagy mondhatnánk úgy is, hogy szerencse?! Elmesélem nektek!

Memories from Csurgó, 2016 – Az első túrám a tározón

Először is kezdjük ott, hogy életemben egyszer horgásztam ezen a szép vízen még 2016. májusában, 72 órát. Akkor még meg se fordult a fejembe, hogy én itt valaha is elinduljak egy nemzetközi versenyen.   Egy régi jó barátom, Laci invitált meg minket cégtársammal, Krisszel a versenyre azzal a kérdéssel:  „Nem-e volna kedvetek egy csapatban indulni az MG Carp Nemzetközi versenyén, Fehérvárcsurgón?” Lacival már volt egyszer évekkel ezelőtt közös versenysikerünk, és ezt a megmérettetést amolyan utolsó, versenykorszakot lezáró kalandnak szánta. Laci egyébként személyes véleményem szerint egy hatalmas koponya, tele szkeptikussággal, ha van ember a világon, akit nehéz valamiről meggyőzni, Ő biztosan az! Ahogy feltehetőleg sok horgász van ezzel környezetemben, Laci is kételkedve tekintett a tudomány és a horgászat közti átfedésekre, még azok után is, hogy volt már közös versenysikerünk a múltban. Nem titkolt célja az volt a verseny előtt, hogy választ kaphassunk a horgászat egy örök nagy kérdésére: tudatosság, vagy szerencse? Vajon melyik kap nagyobb szerepet, és miért egy sikeres horgászat végkimenetében? Nézzük, hogy is történtek az események, lépésről lépésre.

A nyitónapon a gyülekezőt követően megkezdődött a helyek kisorsolása. Sorszám húzás után jött  helyválasztás. 22 csapat indult a versenyen, helyi erők, Csurgói Mohikánok, gyártók, tapasztalt versenyhorgászok. Tehát sorsolás, sorszámozott sportszelet-választás: 14-es! Hát… Nálam ez az „ami marad” kategória, mikor megfordítottam a csokit, és megláttam, azt hittem elvágom a vastageret a farkam alatt! Mondanom se kell, az ígéretes szélső pályák hamar elfogytak, így kisebb hezitálás után a 8-as helyre esett a  választás, amely normál számozás szerint a 6/a-t illetve a 6/b-t foglalja magába. Nem egy frekventált szakasznak számít, ráadásul csapatok jobbról, csapatok balról, bekerültünk a darázsfészekbe, ott kellemetlenkedtünk a sor közepén, mint nyugdíjasok a hajnali volánbuszon. Csak az áthaladó halakra lehetett számítani, erre az elképzelésre kellett a stratégiát kidolgozni. Négy féle csalival készültünk a versenyre, de álmomba se gondoltam volna, hogy ebből hármat teljesen felesleges lesz elhoznom. Csurgóról tudni kell, hogy egy igen hidegfront-centrikus víz, frontbetörésnél Kánaán van,  anélkül pedig simán lehet napokat, rosszabb esetben egy hetet is lehúzni itt kapás nélkül. Van egy típusunk a palettánkon, amely már kezdetek kezdetén kiérdemelte azt az igen magas elvárásoknak megfelelő szintet, hogy egykor, a későbbiekben, a leendő cég megalakulását követően piaci forgalomba kerüljön. És egész véletlenül ezt a típust pont tározókra, és hidegfrontos, frontmentes időszakokra terveztük – igen, Ő mi más lenne, mint a Terrible Trick. Sok horgász, sok szép halat köszönhetett már ennek a bojlinak ezen a csodás vízen, nem is volt kérdéses, hogy nálunk kell lennie.

Csurgói Jolly Joker.

Helyben, a verseny alatt kapott némi extrát is a megmérettetésre való tekintettel, egy vödörbe előre kimert tóvízbe beáztattuk az etetésre szánt szemeket… De nem akármilyen tóvízbe! Adagoltunk hozzá  (mármint a tóvízhez) folyékony aminosav koncentrátumot, a bojlihoz passzoló aromát, és egy speckó adalékanyagot, melynek végeredményeképp úgy nézett ki az egész motyó, mint húslevesben a májgombócok. Az előáztatott golyóknak amúgy is nagyobb bizalmat szoktam szavazni iszapos aljzaton… Hát még így! Volt is egyfajta szaga, még most is érzem néha a kezemen! Alapozásnál a „T” taktikára tettük le a voksunkat, vagyis sávetetés 200-on egy 20 méteres hosszban, és a bójától befelé szintén egy 10 méteres sávba, és a „T” képzeletbeli sarkaiba került két szerelékünk, kettő pedig a sáv két szélére.

Műholdas ábra az alkalmazott taktikánkhoz

Csaliméretben, és fajtában is volt variáció, legalábbis kezdetben! De a leendő nyerő csalink kiléte hamar eldőlni látszott. Első éjszaka, 11 órakor komótos húzós kapásra kaptuk fel a fejünket! Csónakba szálltam, és kezdetét vette a tánc! Gyorsan tudtomra adta akkor még ismeretlen ellenfelem, hogy nem lelkesedik túlzottan a kialakult helyzetért, a fokozatos terhelésre a csónak megforgatásával reagált. Mint egy 20 percig róttuk a köröket a holdvilágos éjszakán, mire elérkezett a várva várt pillanat, amikor a merítőért nyúlhattam. A beemelésnél elég jó súlyt éreztem, volt némi sejtésem afelől, hogy ez a hal bizony közel lesz a bűvös húszashoz! Kiértünk, letárolás rövid időre, telefon, rendkívüli mérlegelés-igénylés! Hitelesítésnél a mérleg 18.80 kg-ot állapított meg, bitang szép pikkelyes volt! Dupla 24-es Terrible-re érkezett. Akkor, és ott ezzel a ponttyal pillanatnyilag vezettük a versenyt! Ennyire nem ment a hal sehol az első 12 órában.

Első kapásunk az első éjszakán, és eredménye: 18.80 kg

De a legnagyobb poén az, hogy nem csak az első 12 órában, hanem az elkövetkező 48-ban se! A szélső helyeken hébe-hóba elcsíptek egy-egy halat, hol kisebbet, hol nagyobbat, a középső helyeken viszont senki nem tudott nagy csodát tenni. Egy dologban bízhattunk, a verseny végén érkező hidegfrontban, amely talán a középső helyeken is megmozgatja a halat. Alig 24 óra volt vissza a versenyből, és még mindig csak az az egy nagy halunk volt. A nyolcadik, kilencedik hely környékére voltunk lecsúszva már ekkor, senki nem értette, hogyan, de a kincsesi oldalon hirtelen elindult a hal, a csurgói oldalon pedig továbbra is csak ült tétlenül, kilátástalanul mindenki. Készülődtünk az utolsó éjszakára, ebben volt minden, még maradék reményünk. Nem vagyok az a feladós típus, a végsőkig képes vagyok küzdeni, de a helyzet ekkor mondhatni kriminális volt. Mindehhez még hozzájött Laci akkori gondolata: „Kezd elveszni a hitem a tudomány horgászatbeli szerepében!” Na, ettől több nekem se kellett. Adrenalinsokkban, alvásmentesen vergődtem az ágyamban, vártam a csodát, és bíztam az elképzelésben, és a sötétedés előtt befrissített csalikban. Hajnali fél egykor orbitális füstölős kapás riasztott fel a félálomból, nem vesztegettem az időt, teljes gázon pirítottam befelé a hal után az 50-60 km/h-s szélben! Bot karikába, csónak forog, orsó pörög. Jó hal lesz! Egy 11.92 kg-os töves surrant a merítőbe.

Éjszakai harcos, reggeli megvilágításban

Hitelesítés ,visszaengedés, visszahúzás. Nagy élmény volt, szárazon be, bőrig ázva ki! Visszaaludni ezek után?! Tán csak nem hülyültem meg! Napkeltekor csapattársam botjának többszöri alkalmi csippanását hallottam meg, de azt hittem, csak a szél szórakozik vele, ki se néztem a sátorból. Aztán egyszer csak szólít, hogy akasztott valamit! Laci nem mert velem bejönni csónakkal abban az ítéletidőben, így egyedül mentem rá a halára. Furcsán dolgozott a bot, meg már maga a kapás is elég fura volt, nem pontyra utaló viselkedés. Pár perc huza-vona után egy termetes amur feje törte meg a hullámzó vízfelszínt. Rákos, hallisztes bojlis etetésen, mag nélkül egy 11.62-es amur… Az úgy hibátlan! A hab a tortán, hogy beleszámított a versenybe. Nagyon virgonc volt a parton a mérlegelésnél, ezért nem erőltettük a fotót róla, mihamarabb útjára akartuk bocsátani, már csak azért is, mert újra „ringbe” kerültük.  42.34 kg-ra ugrottunk ezzel a két hallal,  ha jól emlékszem, 49 kilója volt a harmadik csapatnak, 59 a másodiknak, és 65 kg körül az elsőnek. Minden csapatnak az öt kifogott legnagyobb hala számított bele a versenybe, és csak a 8 kg feletti példányok lettek mérlegelve. Nekünk a 42 kiló 3 halat jelentett, de már 6 óra se volt vissza a versenyből. Aki Csurgón nőtt fel, tudja mennyire nehéz tud lenni itt a halfogás, de ami a verseny végén történt velünk, abba még most is beleborzongok és futkos a hideg a hátamon. Nem telik el azóta úgy nap, hogy ne jutna eszembe, hogy ez egyszerűen képtelenség, hogy megtörtént! Figyelem…Achtung…Warning! Minden képzeletet felülmúló történet következik! Délelőtt 10 óráig némán várták a jelzők az egyre múló perceket, 2 óra se volt már vissza a versenyből. A semmiből, váratlanul egy erőteljes húzós kapás törte meg a csendet! Hatalmas lendülettel indultam neki a víznek, úgy véltem, itt a sorsdöntő halunk! Ám kezdeti örömöm gyorsan szertefoszlott, mikor egy 4 kilós körüli tövest húztam fel a bottal fárasztás végén. Másfél óra volt vissza a versenyből. Két opció volt: Vagy visszahúzom, és megkockáztatom, hogy az etetést esetleg megzavarva elvegyem az esélyt a másik, még bent lévő botomtól, vagy inkább már nem húzom vissza, legfeljebb találomra csak bedobom. Az utóbbi mellett döntöttem. Hogy jól-e? Azóta se tudnám megmondani… 11 óra 10 perc. Eldurran a másik bent lévő botom! Te jó ég, ilyen nincs! Kezem-lábam remegett, mikor száguldoztam befelé a tarajos hullámokon!  Bot bólogat, hirtelen egy világ dőlt össze bennem: Egy újabb négy kiló körüli hal! Ez volt az a pillanat, amikor szerintem az emberek 99% feladta volna a küzdelmet. Kiszabadítottam a halból a horgot, kiengedtem a merítőből és láttam, hogy a reggel berakott dupla 20-as Terri még hibátlanul megvan. Ránézek a telefonomra: 11 óra 15 perc. Ha kimegyek a partra újracsalizni, és etetnivalóért, már csaknem lefújják a versenyt, mire visszaérnék. Gondolkodtam hangosan magamban. Bent voltam a bója mellett. Most mit csináljak?! Valami belső hang, talán egy hatodik érzék azt súgta a fülembe, hogy tegyem vissza a szereléket a kapás helyére, ugyanazzal a csalival, úgy, ahogy van, etetés nélkül! Megtörtént. Kiérek a bottal, és csalódottan közlöm Lacival és Krisszel, hogy sajnos ez is kicsi volt, de látták, hogy a botot leraktam, viszont már láthatóan kiült a kudarcérzet az arcukra, mi tagadás, picit az enyémre is. Folytattuk hát az akkor már folyamatban lévő táborbontást. 11 óra 35 perc… Lefújás előtt 25 percet írunk. Ha szemüvegben olvassátok a cikket, vegyétek le, mert be fog repedni a lencséje! Az alig több, mint negyed órája horogszabadítást követően, etetés nélkül visszarakott, dupla 20-as Terri elfüstölt, mint az állat! Azt hittem, álmodom az egészet, vagy csak hallucinálok az éjszakai alváshiány miatt. De nem! Pörög a dob, felgyorsult a nyeletőfék miatt az orsó hangja, akár egy forma 1-es autóé! 220 hektáron, ráetetés nélkül, versenykörülmények között, dupla 20-as golyóra alig 20 perc alatt füstölős kapás! Jézus ereje, Szent Isten, ez nem lehet igaz! Ráemelek a botra, és ciripel az orsó főfékje, mint tücsökkórus a trágyázott termőföldön! A szél még jobban felerősödött, épeszű ember ilyenkor már kerüli a csónakba szállást. De kit érdekel, ha szólítanak odafentről egyszer úgyis menni kell! Padlógázt neki, motor ötösbe, mert ugye ilyenkor vétek lenne csorogni csak döcögve. Fogalmam se volt, mekkora hal lehet a horog végén, de az adrenalin szintem biztos megegyezett volna egy világrekord ponttyal való küzdelemével. A hatalmas hullámok rendre becsaptak a csónakba, leírhatatlan emlék volt annak a 10 perces mérkőzésnek úgy a teljes feelingje. Küzdelem az elemekkel, hallal, és a saját tűrőképességemmel. Hány 10 körüli bajszost fogtam már, amit pikk-pakk merítőbe tereltem. Nade ez… Úgy küzdött, mintha neki is tétje lenne a csata kimenetének! A szél is ellenem dolgozott, egy darabig nem kellett a merítésben gondolkodnom. Beálltam a „hurrikánnal” szemben, és rányomtam megint a padlógázt. Párhuzamosan jött a hal a csónak mellett, éppen olyan tempóban, játszi könnyedséggel szelte a szemből érkező hullámokat, amennyivel nekem sikerült haladnom a motorral széllel szemben, 5-ösbe. Közeledett a várva várt pillanat, a fáradás jeleit mutatta. Harmadik próbálkozásra sikerült úgy fordulnom a csónakkal, hogy magamhoz tudtam húzni. Megvan! Hatalmas kő esett le a szívemről. De csak részben… Ugyanis ránéztem a halra, és láttam rajta, hogy igencsak határeset. Telefon elő, 11 óra 50 perc, azonnali tárcsázás a mérlegelőknek. Utoljára szerintem államvizsga előtt lehetett ilyen görcsbe a gyomrom az eredményre várakozás előtt. Tárázás, hal be a zsákba, oda se merek nézni… 8.85 kg! Ordítoztam örömömben! Mert ekkor már tudtam, hogy feljutottunk a dobogóra! Egy olyan helyről, ahol öt szomszédos csapat nem tudott értékelhető méretű pontyot fogni a verseny alatt!  4 hallal, 52 kilóval 7 kilónyi lemaradásunk volt a második helyről, és max 15 kg az elsőről. Egy jó hal tulajdonképpen.

A dobogósok

Hogy mi a tanulság? Ki tudja, mi lett volna, ha:

- még két-három órával tovább tart a verseny?...

- rúg egy nagyot a második kisebb hal a merítőben és leesik a csali, amit éppen vissza tudtam rakni?…

- egy újabb négy kilós érkezik?...

- utolsó kapásra egy 20 feletti érkezik?...

- nincs kapás negyed órán belül a visszarakott szerkóra?...

- a két négy kilós helyett jön két 10+-os?...

Hogy mi lett volna? Sosem derül ki. De tudjátok mit? Nekem ez így volt tökéletes, ahogy volt! Ekkora véghajrázást talán még egyetlen korábbi versenyemen se produkáltam, pedig már máskor is többször előfordult, hogy rezgett a léc, és az utolsó pillanatokban jött a sordöntő hal. De ez a történet az összes közül, ha fogalmazhatok így, mindent vitt. Csapattársam, Laci botjai ezalatt, a hajnali amur óta végig hallgattak, pedig ott voltak 10 méterre az enyémtől, ráadásul egyik ugyanezzel a csalival. Biztosra veszem, hogy ami történt, nem pusztán a véletlen/szerencse műve. Nem vagyok vallásos, nem vagyok hívő, de beképzelt se, hogy mindezt a tudatosságra fogjam. Egyszerűen csak annyit mondok, hogy ez így volt megírva a nagy könyvben! Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta soraimat, csapattársamnak, Lacinak a meghívást, Krisznek a segédkezést, csapattársunknak, Pistának a sok hasznos tippért, Dávidnak a szervezést, és mindenkinek, aki meglátogatott minket, hogy tartottátok bennünk a lelket! Gratulálunk ezúton is a csapatoknak a kitartáshoz, és a dobogósoknak, legnagyobb halasoknak az elért eredményhez!

írta: Jávorka Dániel, Abiotic Carp Baits Team