Csaliajánló Program

Szeretnél egy igazán nagy ütőkártyával kiemelkedni a többi horgász közül?

Elkészült az Abiotic Csapatának eddigi legnagyobb, talán kijelenthetjük, hogy az egész világon egyedi innovációja, a Csaliajánló Program!

A betáplált, tudományos teóriákon, és ökológiai megfigyeléseken nyugvó adatok, statisztikák, egy 10 éves munka eredményét foglalják össze! A programba közel 400 hazai horgászvíz került feljegyzésre, melyek víztípusa szerint és a választható körülmények alapján a program tesz egy ajánlatot a kritériumoknak leginkább megfelelő két csalira. Sőt! Mind a 400 víznek betápláltuk a koordinátáit a rendszerbe, így, ha a teszt élesben megy, semmi más dolgotok nincs, mint ráklikkelni a „Találd ki, hol vagyok!” gombra, és a rendszer a koordináták alapján automatikusan felismeri a vizet, melynek partján horgászol, tudni fogja, hogy éppen egy tározó, bányató, stb, a meghorgászott vízterület. Így semmi más teendő nem marad, mint kiválasztani, illetve megadni a megfelelő időjárási és egyéb paramétereket.

Akkor sincs ok csüggedésre, ha kedvenc vized nem szerepel az adatbázisunkban, ugyanis a „Víztípust adok meg” opcióval máris ugyanolyan segítséget kapsz a programtól, mint bármely megnevezett vízterülethez.